Videók

Ifjúsági csendes hétvége

December 2-től 4-ig csendes hétvégét tartottunk. A megye több településéről jöttek a fiatalok (Békés, Békéscsaba, Újkígyós, Orosháza). Összesen 30 fiatallal érkeztünk meg a Hódmezővásárhelyi Cseresnyés kollégiumba, ahol azonnal elfoglaltuk a szállásunkat.

KNF Konferencia összefoglaló

Rövid összefoglaló az első KNF Konferenciáról (2011.10.15.)

Épül a ház Gáton

Az MPE Országos Cigánymisszió valamint több gyülekezet és szervezet közösen működött együtt az Amerikai Déli Baptista Szövetség által plántált és támogatott gáti Reményég Roma Gyülekezettel. Hónapokkal ezelőtt indult el az együttműködés, tárgyalásokkal és egyeztetésekkel, mielőtt a tényleges segítségre sor került.

Balassagyarmati szolgálat

„Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai” (Róma 8, 14).

Isten gyermekeit a Szent Szellem kell, hogy vezesse! Isten Igéje és a Szent Szellem összhangban, tökéletes harmóniában vannak egymással, ezért nem a szolgálót, hanem az Igét igazolja Isten jelekkel, csodákkal, és különféle erőmegnyilvánulásokkal.

Tartalom átvétel
A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti