Demecser – „Öröm volt a Mennyben ismét”

demecser20120114_06
demecser20120114_05
demecser20120114_03
demecser20120114_01

„Örülnek és örvendeznek majd benned mindazok, akik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, akik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!” (Zsoltárok 70,5)

Az Isten szemmel nem látható (1Timóteus 1,17), de mindaz, amit az emberek szívében megváltoztat, az látható (Róma 1,20b). Látható a meggyógyult szív, mert mosolyt fakaszt, látható a megbocsájtás, mert békességet teremt, látható az Isten szeretete, mert gondoskodást szerez (Galaták 5,22).

A mindent átszövő szükségek közepette is mosolygó emberek vártak bennünket a Demecseri Pünkösdi Gyülekezetben, hogy hirdessük számukra az evangéliumot. A jó hírt, melyben Jézus a központi személy (János 14,6), Aki ma is meg tud tartani az égő kemencében (Dániel 3,25), és aki mai is erőt ad a tanúságtételre (Cselekedetek 1,8).

Néhány dicsőítő dal után Sötét László testvér hirdette az evangéliumot. Mint mindig, most is az Istennel való megbékülés volt a központi üzenet, ahogyan azt a Bibliából vettük:
„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Korintus 5,18).

Ha a rokonaidat, a házad népét is ott akarod látni a rohamosan közeledő mennyei találkozásban, akkor bizony a te feladatod első sorban az Istennel való megbékéltetés hirdetése. Erre a bizonyságtételre erőt és kenetet ad az Úr, de felvállalni neked és nekem kell. Mi a folyamatért vagyunk felelősek, hogy szolgáljunk egymásnak, ahogyan azt maga Jézus is tanította a megtérést pedig Ő munkálja.

Ennek az örömteljes folyamatnak lehettünk tanúi Demecserben is. Ketten döntöttek úgy, hogy átadják életüket Krisztusnak és ezen túl neki fognak szolgálni. Ő az, aki a megtérést munkálja, ha mi érzékeljük azt, hogy mit akar tenni most, ezekben a napokban.

Legyen fontos számodra a te testvéred, fiad, avagy lányod, hirdesd az Istennel való megbékülést, ma állj elő vele és nem fogsz megszégyenülni, mert „a reménység pedig nem szégyenít meg” (Róma 5,5a)!

Surman László, Szilágyi Róbert

További képek az eseményről a Képgalériában »

Hozzászólások

Csodálatos esemény volt

Csodálatos volt testvéreim köztetek lenni, mindig mikor hozzátok érkezek, a szívem hevesebben ver, sokszor alig várom hogy ott lehessek veletek. A sok 100 km néha fárasztó, de mindig megéri hogy benneteket láthassalak és ott legyek veletek azt a mennyei pár órát közösen veletek eltöltenem. Köszönöm drága testvéreim hogy mindig Isten közelében lehetek mikor nálatok járok. Isten keze legyen a kis gyülekezeteteken. Áldás Békesség nektek. Ajtai Zsolti sarkadról

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti