December 25-én vasárnap tartott istentiszteletet az MPE Kunágotai Gyülekezete, mialatt csomagosztásra is sorkerült.
14 órától lett meghirdetve ez az ünnepélyes alkalom, ahol már a kezdéskor annyian voltak, hogy szinte be sem fért mindenki a kis épületbe. Békés megye kisebb településeiről jöttek el erre az ünnepségre mindazok, akik szeretik Istent és vágynak hallani hangját. Kötegyánból, Elekről, Lökösházáról, Kevermesről, Békésről és Békéscsabáról voltak jelen a hívek.
Balogh Károly, a gyülekezet vezetője nyitotta meg az alkalmat, köszöntötte a vendégeket és a tagokat. A békési dicsőítő csapat énekelt szép karácsonyi dalokat, majd Kis István hirdette Isten üzenetét a János evangéliumának első részéből. Elmondta, hogy az Ige, mint Isten szava, világosságként jött a világba, ami megvilágosítja az embert (megtanít isteni életet élni), és képes megváltoztatni azokat az embereket, akik elhiszik mindazt, amit Ő mond. Olvasott még az 1János első részéből is mindez alátámasztására, hogy az isteni élet jelent meg a kis Jézusban, és, hogy benne nincs semmi sötétség. A kis Jézusban elsősorban ne a kisbabát lássuk, hanem az Istent! És ha ilyen szemmel vizsgáljuk a karácsony üzenetét, akkor közösséget tudunk vállalni az elesettekkel, szegényekkel, betegekkel, (Istennel és Jézussal), és ez lesz a szeretet kifejeződése.
16 órakor vette kezdetét a csomagosztás. A Békéscsabai Teljes Evangéliumi Gyülekezet tagjai énekeltek két gyermekdalt, majd Varga Mihály az MPE Országos Cigánymisszió munkatársa osztotta ki azokat a cipődoboz csomagokat, amit az MPE OCM Szeretetszolgálata készített az itt élő gyermekek számára.
Imádkozással és dicséretek éneklésével fejeztük be alkalmunkat.
Varga Mihály
