Az EPK Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat közösségi napja

koznapbekes20100805_63
koznapbekes20100805_57
koznapbekes20100805_56
koznapbekes20100805_12
koznapbekes20100805_04

2010. augusztus 5-én a szolgáltatásainkat igénylők számára kiállítással egybekötött közösségi napot szerveztünk „Az élet érték” címmel.

A helyszínt a békési Kegyelem Gyülekezet biztosította, melynek közösségi termében 14 órakor kezdődött a sokszínű rendezvény.

A kézimunkákból készült kiállítás anyagát vendégeink biztosították, melyek a rendezvény teljes ideje alatt megtekinthetők voltak a helyszínen.

A helyi koordinátor, Csekné Kiss Mária programismertetője után az intézményvezető, Csek József szívélyesen köszöntötte a jelenlevőket.

Ez után szakmai vezetőnk, Puskásné Torma Ruth tartott előadást az időskori depresszió tüneteiről és annak feldolgozásáról „Az élet érték” címmel. Ennek szövege letölthető a Médiatárból, ha ide kattint.

Ezt követően Krizsanyik Győző, a Kegyelem Gyülekezet lelkipásztora osztotta meg igei gondolatait „Illés a pusztában – amikor Isten embere megfárad” címmel.

A rendezvény során Durkó Albertné és lánya, Eszter több alkalommal is csendes, vigasztaló, lélekemelő dicsőítő dalokkal szolgáltak.

Az esemény utolsó részében munkatársaink az általuk készített szendvicsekkel, süteményekkel, valamint üdítő italokkal kínálták meg a vendégeket, és közben kellemes beszélgetések indultak el.

A közösségi nap megszervezésében és lebonyolításában nagyon sokat tevékenykedtek a helyi munkatársak szeretettel és teljes odaadással, melyért ezúton is köszönet illeti őket.

EPK OCM Segítő Szolgálat, Békés

További képek az eseményről a Képgalériában...

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti