Evangelizációs alkalom volt Eleken

2010.8.19-én evangelizációs alkalom volt Eleken, a vasútsori játszótéren 19 órai kezdettel. A békési Kegyelem Gyülekezet szolgált, igét hirdetett Kis István lelkipásztor.

Eleken több lehetőség is van a lakosok számára vallásos életük gyakorolására, hiszen e településen jelen vannak a pünkösdi-, a hites-, a református- és a katolikus gyülekezetek is. Ennek ellenére nem találhatók romák az istentiszteleteken, ezért döntött úgy az EPK Országos Cigánymisszió, hogy külön foglalkozik a cigány emberek vallásos életével.

Az evangelizáció imádkozással, dicsőítő énekekkel kezdődött. A zenei szolgálatokat a békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csapata látta el, érezni lehetett szolgálatukon a kenet kiáradását, amely sokakat megérintett az alkalom folyamán. Ezt követően Kis István lelkipásztor hirdette Isten szerető kegyelmét mindenkinek, aki jelen volt a téren. Egyre többen jöttek ki otthonaikból – a dicsőítő zenét hallva – a játszótér környezetében élő cigány emberek. Láttuk és tapasztaltuk különböző módokon a Szentlélek érintését a szolgálat során. A közbenjáró ima alatt is több arcon láthatóvá vált az Isten kegyelmének kiáradása. Mindazok az emberek, akiket megérintett az Isten Igéje, szóvá tették igényüket az alkalom megismétlésére, folytatására. Szeretnénk kialakítani egy kis csoportot Eleken olyan emberekből, akik úgy döntenek egy- egy ilyen alkalom után, hogy az életüket a továbbiakban szeretnék Isten szolgálatába helyezni.

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti