Fókuszban: Karádi László

1965.5.1-én születtem Tökölön, a börtönben. Szüleimet nem ismerve, intézetben nőttem fel, majd 18 éves koromban kikerültem az intézetből a nagybetűs életbe. Mivel nem találtam a helyemet, így a drog lett a mindennapi kenyerem: heroin függő lettem és bűnöző, akit lehetett, mindenkit becsaptam. Drogot árultam, loptam, betörtem, verekedtem és minden olyan eseménybe belementem, ami pénzt hozott a házhoz. Hosszú idő telt el, míg szenvedéseimből elegem lett, úgy éreztem üres az életem, hiába volt pénzem, hiába volt meg mindenem, de az életem üres és száraz maradt.

Egy nap – mikor függőségem teljesen elborított – úgy éreztem, hogy meg akarok halni, fulladtam, nyálam nem volt, és rázott a hideg, úgy járkáltam nyáron, mint ha tél lenne, pedig 30 °C meleg volt. Sírtam és leültem egy padra, azt mondtam: „Ha vagy Istenem, akkor vedd el a fájdalmaimat, és hinni fogok benned!” Egy pár perc múlva megszűnt a fájdalmam, nem fáztam, azt éreztem, hogy rendbe jöttem. Végig se gondolva azt, hogy mi történt velem, hogy Istenhez szóltam, felkeltem a padról és mentem megint drogot vásárolni és árulni.

Több nap is elmúlt, amikor ismét rossz állapotba kerültem, felmentem egy arab barátomhoz, és kértem tőle, hogy adjon egy adag heroint, mert rosszul vagyok. Beszúrtam, túllőttem magam, arra tértem magamhoz, hogy egy kórházban vagyok leszíjazva. Nem értettem, hogy mi történik velem, mígnem egy nővérke elmondta mi is történt. Gyógyszereket kaptam, pár nap elteltével végiggondoltam az életem, és rá kellett döbbennem, hogy semmit sem ér. Isten jutott az eszembe, mit is tett velem akkor, amikor segített rajtam, hogy hogyan könyörögtem neki. Szomorúság fogott el, és sírni kezdtem, hogy milyen szerencsétlen ember vagyok. Úgy sírtam, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát.

Sírásomra felfigyelt egy lelkész, aki azért került oda, mert alkoholmérgezése volt. Kérdezte, hogy miért sírok olyan keservesen. Elmondtam, hogy az életem egy fabatkát sem ér. Ő megkérdezte, hogy ismerem-e Jézust, én azt feleltem, hogy már hallottam róla. Azt felelte, hogy „Ha azt szeretnéd, hogy Jézus belépjen, az életedbe, be kell, hogy fogadd a szívedbe!” Megkérdeztem, hogy azt hogyan kell. Imádkozzak azért a saját szavaimmal – felelte. Lecsuktam a szemem, annyit mondtam könnyes szemmel, hogy „Jöjj be az én szívembe, mert azt akarom, hogy bennem élj!” Csukva hagytam a szemem, és figyeltem saját magamra, hogy vajon mi fog történni. Szemeim ellőtt egy kép jelent meg azzal a felirattal, hogy én vagyok Jézus. Boldogság és nyugalom áradt szét testemben, örömsírás jött rám. Elmondtam neki hangosan, hogy milyen bűnös ember vagyok, és milyen nyomorult. Kértem, hogy maradjon mindig a szívemben, mert szükségem van rá.

Azóta gyülekezetbe járok, megházasodtam, van egy gyönyörű feleségem, és egy gyermekem. Azóta szüntelenül keresem az Istennel való találkozást, mert hiszem, hogy ő az én Megváltom és Szabadítom.

ÁMEN!

Karádi László, Kecskemét, 2010.7.2.