Makovei János: „…fölétől aljáig ketté hasada.”

„És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válassza el néktek a szent helyet
a szentek szentjétől.” (2 Mózes 26, 33.)

„És a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada.” (Márk 15, 38.)

Megtörtént az elképzelhetetlen.

Évezredekkel korábban Isten parancsára elkészült az a kárpit, amely a Szent Sátorban elválasztotta az Ő jelenlétének helyét minden más helytől, ahol valaki is megjelenhetett. Az elválasztott területre, a Szentek Szentjébe, Isten közvetlen jelenlétébe a főpap is — kellően megszentelt állapotban — egy évben egyszer mehetett be. Rajta kívül senki más. Ily’ módon Izráel népének csak „közvetített” kapcsolata lehetett Istenével. Ezen évezredeken át Isten nem változtatott senki kedvéért. Az áthatolhatatlan kárpit a távolságtartás eszköze volt az Úr részéről, de „Mikor... eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát” (Galácia 4,4), hogy ez a helyzet megváltozzon.

Az Úr Jézus magára vállalta ezt a küldetést, amelynek az volt a célja, hogy mint emberré lett Isten Fia, mint bűntelen, tiszta ember olyan engesztelő áldozatot mutasson be, amelytől még a templomi kárpit is „fölétől aljáig kettéhasad”.

Ez történt meg akkor, amikor Jézus a golgotai kereszten függve ég és föld között, az Atya kezébe tette le lelkét.

Ezzel megszűnt az isteni távolságtartás! Örökérvényűen valósággá vált az, amiről Isten Izráel népének is beszélt: „…hordoztalak titeket sas szárnyakon, és magamhoz bocsátottalak titeket” (2 Mózes 19,4). A kárpit kettéhasadása óta Jézus Krisztus által a bűnös ember megközelítheti; sőt közvetlenül be is mehet Isten jelenlétébe, ha bűneit megbánva, elhagyva, megtisztulva, kész megtenni ezt az utat.

Nagy kérdés ma, hogy mennyire értékeljük és becsüljük ezt az áldozatot? Igazán azzal tudjuk ezt kifejezni és megmutatni, hogy a mindennapokban hogyan teljesítjük az Úr Jézus Krisztustól kapott megbízatásunkat. Feltámadása után ezt mondta az övéinek: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,19-20). Ez a megbízatás és a hozzátartozó ígéret legyen minden nap legnagyobb örömünk forrása! Örvendezzünk és adjunk hálát teljes szívünkből azért, hogy szabad az út Istenünkhöz, Mennyei Atyánkhoz.