Misszió Vegyünk erőt a betegségek felett!

„Hanem vesztek erőt, minekutána a SzentSzellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apostolok Cselekedetei 1,8) Isteni erőt kapni, csak Jézus Krisztusba vetett hit...

Misszió Nem jól működik a világ!

Oly sok haszontalan dolog van, amiért „küzdünk”, amiről azt gondoljuk, hogy nélkülözhetetlen szükség. Belső késztetést érzünk rá, hogy nekünk is legyen olyan, mint annak a másiknak, hogy a mienk legyen a legszebb, legnagyobb – kimondjuk, vagy sem de bennünket dicsérjenek, r...

Karácsonyi életképek 2009

Karácsony környéki életképek az EPK Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat és a Szegedi Példás Ápolás Bt. közös rendezvényéről.

Árny és fény között

A 2009-es évben is megrendezésre került a fogyatékkal élő fiatalok anyák napi rajzpályázata. Csongrád megyéből 168 pályamű érkezett, a korosztály óvodás kortól felnőtt korig terjedt. Az eredményhirdetésre és a kiállítás megnyitóra a k...

Bizonyítvány osztás Kótajon (2006)

2006-ban a kótaji gyülekezetben ünnepi istentisztelet keretei között tartották a Keresztény Népfőiskola végzett hallgatóinak bizonyítvány osztását.

Szociális alapellatas Idősek Karácsonya baráti társaságban

Az MPE OCM Segítő Szolgálat békési Idősek Nappali Ellátójában 2012. december 18-án tartottuk karácsonyi alkalmunkat. Ellátottaink meghívott barátaikkal együtt ünnepeltek.

A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola tanul...

Misszió Börtönmisszió

Adamik László vagyok. 2005 óta havi rendszerességgel szolgálok büntetés-végrehajtási intézetekben, ahol alkalmanként 3-4 kiscsoportos foglalkozást tartok az érdeklődő fogvatartottaknak. Fontosnak tartjuk, hogy minden nehéz helyzetben élő embernek lehetősége legyen Krisztus megismer...

Misszió Oktatási misszió

Fábián M. Tamás vagyok. 1996 óta folyik az oktatás a Keresztény Népfőiskolán. Az ország több pontján indítottunk már tanfolyamot, így már Verpeléten, Pakson és Békésen is végeztek hallgatóink. A KNF bemutatkoz...