A finn missziós csoporttal együtt töltött utolsó napunk két helyszínen megvalósuló gyülekezeti programokkal telt el. Kemecsére érkeztünk meg velük először. Itt a helyi gyülekezet istentisztelé...

„Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük...” (Jelenések 21. fejezet 3. vers)

A fenti idézet a Bibliából tulajdonk...

A finn missziós csoport útja a Magyarországon töltött hetük második felében a Nyírségbe vezetett. Szállásuk elfoglalása után Nyírmihálydiba utaztunk velük, ahol a helyi gyülekezeti...

A második nap eseményei rendhagyóak voltak a missziós csapat és a vendéglátók számára is. Elek város polgármestere, Pluhár László úr szíves jóvoltából...

A Fida International missziós szervezet közvetítésével az MPE OCM egy hétig egy Finnországból érkezett 8 fős csoportot látott vendégül. A csoport az evangélium üzenetével és speci...

Eger volt a finn missziós csoport utolsó missziós állomása az MPE Országos Cigánymisszió vendégeiként, ahol július 29-én szolgáltak. Itt is először a gyerekek gyülekeztek a helyi közöss...

A Finnországból érkezett missziós csoport július 28-án Verpelétre látogatott, ahol délelőtt egy nagyobb létszámú gyerekcsoport felé szolgáltak a verpeléti gyülekezetben. Először...

Június 27-én délelőtt Elekre látogatott el a Finnországból érkezett missziós csapat, hogy ott találkozzanak Pluhár László polgármester úrral egy rövid beszélgetésre. Polgá...

Zákányszéken, a helyi gyülekezetben nagy szeretettel fogadták a finn missziós csapatot július 26-án, szerdán. Péter Pál és felesége dicsőítő szolgálata után a gyerekek is énekkel...

Hosszú útra indult a hazánkat meglátogató és itt szolgáló finn missziós csapat július 25-én, amikor a Nyírségbe utaztak Surman László, az MPE Országos Cigánymisszió...