Új bemerítkezők Nyírvasváriban

Szeptember 16-án 10 fő merítkezett be vízbe és engedte el régi életét, hogy Jézusban újat kaphasson, Nyírvasvári településén. Rézműves Miklós a helyi OCM taggyülekezet vezetője együttizgult a bemerítkezőkkel, hiszen első alkalom volt számára is, hogy vízbe alámerítsen újonnan megtalált hitükről vallást tevő keresztényeket. 

A különböző helyszínekről érkezett, a környező falvakban lakó bemerítendők kivétel nélkül cigány származásúak, hálásak vagyunk, hogy velük is több most már az üdvözülők tábora. Az istentiszteleti alkalmon megjelent mintegy 60 főt a nyírmihálydi gyülekezet szolgálói vezeték a dicséretben. Az igehirdetés szolgálatát Surman László, az MPE OCM vezető presbitereinek egyike, végezte Lukács evangéliumának 7. fejezete alapján. A helyi gyülekezet vezetőknek jutott az a tisztség, hogy a vízbe segítsék az alámerítkezőket és imádkozzanak értük. 

"Néha úgy érezheti az ember, hogy hiába végzi a szolgálatát. Ilyenkor átérzem újra, hogy érdemes küszködni, végezni az Úr által ránk bízott feladatot."- mondta Rézműves Miklós, helyi gyülekezetvezető. "Látva a munkánk beérő gyümölcsét, azt mondom ez mindent megér!"

Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők Nyírvasváriban
Új bemerítkezők NyírvasváribanÚj bemerítkezők NyírvasváribanÚj bemerítkezők NyírvasváribanÚj bemerítkezők NyírvasváribanÚj bemerítkezők Nyírvasváriban
További képek...
Tags: