Balogh József vagyok, 1985. február 5-én születtem. Keresztyén családban nőttem fel, és ez által Isten iránti szeretetben.

Dicsőség legyen az Úrnak azért, mert az életemből kimaradtak azok az ideiglenes- és elmúló örömök, amelyeket csak a „világ” tud adni (kábítószer, ital, disco stb.).

Négy éves lehettem, amikor a szememet megműtötték. Isten ekkor kezdett el használni abban, hogy hirdessem az Ő szavát a kórházban, beteg-idős emberek között. Csak mondtam és mondtam. Teremről teremre jártam, és hirdettem Isten Igéjét az ott lévő embereknek, akik némán hallgatták Isten üzenetét. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor egy néni beszéd közben az ágya mellé hívott. A jobb karjában tűk, és csövek voltak. Így szólt hozzám: fogd meg a kezem, mert tudom, ha te megfogod, nem fog többé fájni. A néni maga tett bizonyságot arról, hogy azonnal elmúlt a fájdalom, a karjából.

Isten hamar megtanította számomra, mit jelent alázatosnak lenni, és tűrni, és csak az Ő oltalmában bízni. Három éves korom óta mozgássérült vagyok, és emiatt sok-sok negatív hatás ért osztálytársaimon keresztül, majd akkor, amikor kiléptem az utcára egyedül. Hála legyen Istennek azért, hogy e támadások közepette is megtartott, és mindig vigaszt tudtam keresni az Ő kezében.

Később, Isten ennek tényét mutatta meg nekem, hallható és látható módon, a lábműtétem kapcsán. A műtétem előtti éjszakán nem tudtam aludni a félelemtől, és a nyugtalanságtól. Ültem az ágyon, és vártam a műtét reggelét. A körülöttem lévő gyerekek aludtak, csend és sötétség volt a helységben. A terem ajtaja félig nyitva volt, éppen csak a folyosó egy kis részét lehetett látni. Az ajtó felé néztem, és a sötétből megjelent egy fehér ruhás emberi alak, aki fényként világított a sötétben. Az arcát nem láttam a fénytől, csak a fejét, mely felém fordult és tisztán, jól érthetően a nevemen szólított: „Jocó ne félj a műtéttől, mert én veled vagyok!” Ezután valószínűleg elaludtam, mert többre nem emlékszem. A műtét reggelén nyugodt voltam, és félelem nélkül feküdtem a műtőasztalra. Isten valóban ott volt velem, hiszen minden rendben ment, nem voltak szövődmények, és a műtét sikerült!

Később a gyülekezetben sok barátom lett, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, és soha semmilyen megkülönböztetésben nem részesítettek egészségi állapotom miatt. Sok örömöt, vigaszt, tanácsot, bátorítást kaptam, és kapok tőlük a mai napig is.

Öt éves voltam akkor, amikor édesapám segítségével zongorázni tanultam. Hamar kiderült szüleim számára – és később számomra is –, hogy Isten az Ő dicsőítésére hívott el engem, amiben jelenleg használ, különböző helyeken.

Üzenem azoknak, akik még nem döntöttek Isten mellett: ne halogassátok a döntést, mert az Úr vissza jövetele nagyon közel van, ahogy a Biblia is írja:
„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” (Jelenések 22,12)

Ha megfáradtál:
„Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsolt 34,18-19)