Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!

Budapesten sok olyan rendezvényt szerveznek, melyek komoly hírértékkel bírnak, és ezek között egyre több a keresztény szervezésű esemény. Múlt hétvégén, március 6-án és 7-én a BOK Sportcsarnokban (volt SYMA csarnok) is volt egy ilyen rendezvény „Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!” címmel. A fiatal lelkipásztorokból álló szervező csapat rengeteg munkával, és sok önkéntes segítő részvételével készítette elő ezt a komoly horderejű rendezvényt.

Napközben Országos pásztor és vezető konferencia volt Gary Wilkerson és Tim Dilena pásztorok szolgálataival, esténként pedig evangelizációs alkalmak Nicky Cruz bizonyságtételével. A napközbeni konferencián 500–600 fő vett részt – lelkipásztorok, prédikátorok, szolgálattevők és azok feleségei – több egyházfelekezetből. Az alkalmak elején egy új, fiatalokból álló csapat vezette a dicsőítő éneklést. Utána felváltva szolgáltak a vendég előadók, akik nagyon inspiráló, esetenként lelkileg felébresztő, felrázó hatású üzeneteikkel buzdították a hallgatóságot az eddig megszokott szemléletük felülvizsgálatára, és tették felejthetetlenné ezt a hétvégét.

Gary Wilkerson (a néhai David Wilkerson fia) a The Spring Gyülekezet (USA, Colorado Springs) vezető pásztora, az amerikai World Challenge szervezet vezetője, és látásának hordozója. A szervezet célja, hogy folyamatosan bátorítsa a hívőket, és teológiailag tiszta bibliai tanítást adjon nekik Istenről. Gary szenvedélyesen dolgozik azon, hogy olyan eszközöket adjon a szentek kezébe, amiktől cselekvő hitű emberekké válhatnak. Gary Wilkerson emellett vezeti a szervezet World Poverty Solutions nevű missziós ágát is, amely többek között a szegényebb területeken élők élelmezési segélyezésével foglalkozik.

Tim Dilena Detroitban, Michigan államban volt pásztor harminc éven át, a Revival Tabernacle gyülekezetben, melyet ő is alapított. Tim egy kilencszáz fős, felnőtt filmeket játszó mozit alakított át a belvárosi gyülekezet imatermévé. Édesapja, Paul Dilena, rendőrfőnök volt New Yorkban, amikor David Wilkerson megjelent, hogy segítsen a bandákba verődött fiatalokon. Ő volt az, aki a rendőrség részéről is meglátta, hogy ezeknek a fiataloknak szükségük van egy Megváltóra, és aktívan segített a fiatal pásztor munkájában. Tim jelenleg vezető pásztor a háromezer fős Our Savior’s Gyülekezetben, Lafayette-ben, Louisiana államban.

Esténként már több ezer fős hallgatóság kísérte figyelemmel és énekléssel a dicsőítő csapatok szolgálatát. Első este a Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola zenészei, énekesei vezettek be minket Isten jelenlétébe, szombaton este pedig a Pünkösdi Zenei Misszió dicsőítő csapata hirdette Isten dicsőségét.

Valószínűleg mindkét este leginkább várt eseménye az volt, amikor Nicky Cruz, egykori New York-i bandavezér a színpadra lépett, hogy saját életbeszámolóján keresztül szemléletesen hirdesse minden jelenlévőnek Isten szeretetének, türelmének és kegyelmének gazdagságát. Nicky 1985 áprilisában már járt Magyarországon. Akkor a Lisieux-i Szent Teréz Templomban hirdette az evangéliumot.

Nicky Puerto Ricóban nőtt fel, szülei spiritiszták voltak, és rendszeresen tartottak szeánszokat otthonukban. Nicky gyermekkorában folyamatosan ismétlődő fizikai bántalmazás áldozata volt, valamint szüleitől komoly elutasítást kapott. Az erőszakos neveltetés elől az ötvenes évek közepén New Yorkba menekült, ahol hamarosan a fiatal fiúkból álló bandák erőszakos közegében találta magát, ami akkoriban New York egyik súlyos problémája volt. Félelem nélkül, és a fizikai fájdalomra látszólag érzéketlenül, Nicky a hírhedt Mau Mau banda „hadvezéri” posztjára került. Aztán egy nap egy sovány prédikátor – David Wilkerson – érkezett Brooklyn szinte háborús övezetnek tűnő utcáira egy üzenettel Nicky számára: Jézus szeret téged! Nicky először halálosan megfenyegette a prédikátort, de hetekkel később a St. Nicholas Arénában, egy bandák számára rendezett alkalmon átadta az életét Istennek, és fegyvereit egy Bibliára cserélte. Az elmúlt több mint ötven évben Nicky bejárta a világot, és több millió kétségbeesett helyzetben lévő embernek prédikált, hogy békére leljenek. Története a bestseller Kés és keresztben is olvasható, és a hasonló című filmben tekinthető meg.

Az esték csúcspontja az volt, amikor Nicky buzdítására a színpad elé vonultak azok az emberek, akik úgy döntöttek, hogy szintén szeretnék átélni Isten megbocsátó kegyelmét, és azt az életeket átformáló csodát, amit a Biblia újjászületésnek nevez. A két este alatt több százan hozták meg ezt a döntést, de voltak olyanok is, akik a helyükön maradva mondták el a megtérők imáját. Bízunk Istenben, hogy a döntés sokak életében maradandó lesz, és később akár közülük kerül ki egy-egy olyan bizonyságtevő, aki másokat buzdít majd erre a döntésre.

Sok résztvevő fejezte már ki háláját a szervezőknek és az előadóknak ezért a rendkívül értékes, gazdag hétvégi eseményért, és reméljük valóban sokak – vezetők, pásztorok, prédikátorok, gyülekezetei tagok, és korábban nem hívők – élete változik meg, és válik olyan követendő példává, mint Nicky Cruz, Gary Wilkerson és Tim Dilena.

A második este videó felvétele megtekinthető a rendezvény Facebook oldalán: Ideje elhinned

Adamik László


Életrajzi információk és képek forrása: Ideje Elhinned

A rendezvény fő partnerei:

Worldchallenge logo Nicky Cruz Outreach logo MPE OCM logo​​
Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!
Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!
Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!Ideje elhinned, hogy megváltozhat az életed!
Tags: