Történeti és családi háttér

Mózes személye körül több problémakör is generálódott.
Igen sok dilemma vetődött fel - teológiai szinteken is - Mózes szerzői autoritásával kapcsolatban, hogy milyen mértékben tekinthető ő az öt könyv írójának. Történt ez ugye keresztény berkeken belül, ami persze nem azt jelenti, hogy személyének valódiságát a hívő világ megkérdőjelezte volna.

Isten előre küldött egy embert

Hasonló okból, mint ahogyan megtette ezt már Mózes előtt néhány emberrel. Ezek az emberek már ébren voltak akkor, mikor mások még aludtak, és mély álomban álmodoztak szabadságról, de valójában csak rabszolga éntudattal tudtak élni. Az előre küldött szolgáló, feladva világi, esetleg még keresztény karrierjét is, a tökéletes tervnek rendeli alá magát. Éppen ezért történhet meg az, hogy amikor megfordul, követőket lát maga mögött. Ilyen egy vezető, egy előre küldött ember. Nem nézgelődőket, hanem népet lát maga mögött.

Isten szeretete

Miután Isten megteremtette a szeretett világot, és elhelyezte az Éden kertjébe Ádámot, majd mellé rendelte Évát, mint segítő társat, lehetőséget adott az embernek arra, hogy vele közösségben éljen. Ez a lehetőség ugyanakkor magában hordozta azt is, hogy az ember elutasítsa a Teremtőjével való közösséget.

„azt teszek, amit akarok” – mondja az egyik barátom. Már majdnem meggyőzött ez a magabiztosság, hiszen olyan öntudattal mondta, mint aki valóban azt tehet, amit akar. Ekkor hirtelen a mellkasomba hasított egy nyilalló érzés, ami azonnal kérdéssé formálódott. Vajon a szabadság valóban az, hogy azt tehetünk, amit csak akarunk?

Rettenetesen nehéz időszakot élünk, a gond a szegénység nem válogat, olyanok is szenvednek, akikről azt gondoljuk, hogy: „ők már igazán nem érdemlik meg”! Az emberek munkanélkülivé válnak önhibájukon kívül, adósságaikat nem tudják fizetni, családok bomlanak fel elveszítve egymást és a reményt. Eluralkodik a bizonytalanság, a bizalmatlanság egyre többen szakadnak a depresszió börtönébe, lemondva arról, hogy jobb is lehetne.
Sok keresztény jár lehajtott fejjel, beleolvadva az arctalan tömegbe s reménységük már csak emlékükben él.

Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
(Cselekedetek 17, 11)

Gondolatok, hangok, lövések. Szó, lázítás, kábítás. Valahogy így van, röviden, nagyon röviden. Kiállt X.Y. az utcára s figyelte az arra járókat. Mikor a szomszéd látta a leselkedőt, odalépett a kerítéshez és huncutkodva meg kérdezte.
- Csak nem, szomszéd? – bazsalygott.
- De, bizony! – felelt vissza.
- Ha megint erre látom, biztos leverem a „köszörűről”! – mondta a leselkedő.
- Igazad is van! Ez a te járdád, te takarítod! – gúnyolódott a bazsalygós.
Közben felbúgott egy autó fáradt motorja.
- Nem értem! Ez is mit búgatja itt ezt a roncsot? – mordult egyet a leselkedő.

A Köhögő embert Kanalas Lajosnak hívták. Persze ezt nem tudtam, csak később derült ki. Talpalatnyi szülőföldemen a Köhögő embert mindenki ismerte, de senki sem tudta, hogy valójában ki ő. Nem voltak rokonai, nem voltak barátai. Elkerülte az embereket, s ha őszinte vagyok, az emberek is elkerülték, vagy ha a helyzet úgy hozta, kikerülték. Amolyan csendes ember volt, senkinek sem ártott. Sokan csak nézték, vagy nem is, inkább lenézték.

Péter nem volt gazember, inkább csak felelőtlen. Mikor kérdőre vonták, csak mosolygott… nem vette komolyan, ha dorgálták. Nem voltak céljai s ezt nem is titkolta.
Egyszer élünk! – nevette a kósza szélbe s az meg, mint pletykás vénasszony, vitte a hírt szerte-szét.
Mikor ezt mondta, mások a fejüket csóválva morogtak: - Mit akar ez a gazember? Se munka se tisztesség!? Bezzeg a mi időnkben… – zsörtölődtek tovább.

Ahogy Martin Luther Kingnek, úgy nekem is van egy álmom.
Egy álom, melyben hazámra találok,
Hogy Lelkem munkától nemes, kötelességem megedz s jogom, hogy legyek.
Van egy álmom,
Hogy a Kárpát-medence büszke bércein virágok nyillanak,
Madarak röpködnek,
S a nap sugara mindenkit egyformán átölel.
Van egy álmom,
Hogy egy gyönyörű országot építünk,
Egy szent hazát,
Melynek földjét nem mérgezi többé „bűnbakoknak kikiáltottak” vére,
Egy szent hazát,
Mely egy Istent ismer s imád,
Mely nem tűr idegen isteneket,
Nem tűr el gyűlöletet, zsarnokot, hitetlen ebet, istentelen lázítót,